Buszreklám

Ügyfeleink egy része igényelte azokat a szolgáltatásokat, amelyek a tömegközlekedésben résztvevő utasszállító járművek külső felületéhez, mint reklámhordozókhoz kötődnek. 2011 óta a buszreklám töretlen sikere bebizonyította, hogy nemcsak nagyobb kampányok kiegészítő üzletágaként, hanem önálló médiumként is megállja a helyét. Például tudta, hogy már 1848-ban is használták ezt a reklámot?! Londonban a postakocsik oldalát festett színes üveggel készítették és belülről gyertyával megvilágították, s így járták a várost.

Érdemes tudni a buszreklámról, hogy főként image kommunikációra, vagy olyan akciók közlésére alkalmasak, amik szövege egyszerű, könnyen érthető, vagy már ismert márkához kapcsolódik. Ha többszintű az információ tartalma (új üzlet, új helyen, nyitási kedvezmény, és bemutatkozó is egyben), akkor érdemes inkább a helyi buszokon belüli LCD felületekben gondolkodnia, melyben szintén állunk rendelkezésre.

Tipikusan alkalmasak viszont az üzlet-márka-szolgáltatás ismeretségének növelésére-erősítésére, nyitási, költözési, vagy 1-2 termékes (esetleg állandó) akciók, általános árengedmények hirdetésére. Várostól függően több százezer ember látja a buszreklámot, mely az emberek között átlagosan napi 16 órában közlekedik.

Sokan szokták kérdezni, hogy "hanyas buszon" lesz a hirdetés. Valahol érthető is a kérdés, mivel a buszok nagy része egyforma típus, így rendszeresen látható egy adott vonalon, csak épp más rendszámmal. Nyíregyháza tömegközlekedésében bevett szokás, hogy nem egy járatot teljesít adott jármű, hanem folyamatosan, napi szinten többször is váltja a járatszámait. Ennek oka a járművek egyenletes kilométer teljesítésében keresendő, mert eltérő hosszúságúak a különböző vonalak (pl. a 7-es kb. harmada egy 14-es járatnak). Így próbálja meg optimalizálni és kiegyensúlyozni az üzemeltető, hogy az autóbuszokban kb. azonos km futás legyen. Ez a reklámozóknak csak előny, mivel így a hirdetés bejárja egész Nyíregyházát, nem csak egy vagy két vonalon lesz látható.