fbpx
Nagy Csongor

Nagy Csongor

Nagy PR Blog

Részt vettünk a berlini FESPA-n

Két év kihagyás után újból megrendezték a szitanyomó, grafikai-, textil- és digitális nyomdai nemzeti szövetségek világszervezetének (FESPA) világkiállítást Berlinben. Az elmúlt két év Covid-19 pandémia után idén úgy alakult, hogy visszatérhet a világ a megszokott kerékvágásba. Bár a szervezők próbálkoztak az elmúlt két évben online rendezvények szervezésével, de ezek nem mozgattak meg akkora közönségeket mint a személyes expo. 

Négy napon keresztül, hat óriási csarnokban várták az érdeklődőket a világból a kiállításra. Ez számunkra is érezhető volt, hogy ez valóban egy világkiállítás, mert akár hazai hangokkal is találkoztunk, de nagyon távoli nyelvekbe is belebotlottunk az ott töltött 3 nap alatt. 

Idén a berlini Messe-ben volt a FESPA hazája, de rengeted helyen megfordult már a világkiállítás, mint például Münchenben, Hamburgban vagy akár Amszterdamban is. A FESPA kiállításokon próbálkoznak felhasználás szerint szétbontani a gépeket, így például az óriási szitagépek elkülönültek a digitális széles formátumú nyomtatóktól. Így tematika szerint tudták a látogatók megtekinti a különböző gépeket. Ez azért is fontos, mert a különböző kis és nagynevű gyártók konkurenciái jól tudtak érvényesülni. Ezáltal ha valaki valamilyen gépet szeretett volna vásárolni, nem volt kifejezetten rászorulva egy gyártóra, hanem ha sétált tovább pár standdal arrébb, akkor nagy valószínűséggel találkozhatott egy hasonló kaliberű géppel, de már egy másik gyártótól.

Három napon keresztül látogattuk a kiállítást, napi több tízezer lépésszámmal. Végig jártuk az mind a 8 csarnokot és mindegyikben találtunk újdonságokat. Rengeteg helyen domináltak a kombinálható gépek. Számunkra igazán csodálatos látvánnyal töltöttek el azok az akár 4-5 méter széles nyomatók, amik óránként akár több száz négyzetmétert is képesek nyomtatni. Talán majd egyszer mi is eljutunk arra a szintre, hogy ilyen gépeken gyártsuk az anyagainkat. 

A 375 kiállító meggyőző felállásával, köztük számos olyan vezető márka mint például, HP, Canon, Roland, FujiFilm, akik 2019 óta nem állítottak ki a pandémia miatt. Az esemény magas színvonalú, nemzetközi közönséget vonzott a vezető döntéshozókból, akik 126 országból érkeztek, Németország, Olaszország, Lengyelország, Hollandia és az Egyesült Királyság a legnagyobb látogatói delegációval.

Az olyan újdonságok, mint a Fenntarthatósági reflektorfény konferencia és a Szövetségek pavilonja, valamint a visszatérő attrakciók, mint a Printeriors és a World Wrap Masters népszerűnek bizonyultak, de a fő pezsgés a kiállítás nyolc csarnokának 22 000 négyzetméteres területe körül volt tapasztalható, ahol a látogatók szívesen építettek hálózatot és folytattak komoly üzleti és befektetési beszélgetéseket.

Ez zene volt a kiállítók fülének, akik közül sokan megjegyezték, hogy milyen energiát éreztek a kiállításon, amely a “Tapasztalja meg a nyomtatást mozgásban” szlogennel futott.

16 000 látogató

375 kiállító

126 országból

A FESPA kiállítás azért is nyújt egy összetett élményt, mert egyaránt lehet találkozni a kisebb és nagy nyomdáknak  gépeket, megoldásokat kínáló gyártókkal. Emiatt is ez az egyik meghatározó kiállítás a mi szakmánkban. 

Az idei évben a gyártók nagy hangsúlyt fektettek a környezetkímélő alapanyagokba, például PVC-mentes fóliák vagy akár egész táblák. Újdonság volt, hogy a gyártók a különböző alapanyag fejlesztések miatt most már eljutottak olyan szintre, hogy ezek a ‘zöld’ alapanyag már egy árban tudják kínálni a régi hagyományos anyagokkal. Bár még ugyan az ilyen új anyagokkal nagyon kevés a tartóssággal kapcsolatos tapasztalatok. De már ez is egy meghatározó fejlődés a környezettudatos jövő szemléletben. 

Míg a fenntarthatóság és az automatizálás érthető módon számos standon nagy hangsúlyt kapott, más visszatérő témák közé tartozott a személyre szabás, az ipari nyomtatás és a minőség a sebesség helyett.

Az idei FESPA annak is a jele volt, hogy az ipar mostmár teljes gőzzel visszatért, eltűnt a maszk (kivéve a berlini tömegközlekedésen), megszűnt a távolság tartás és a létszám korlát is. Tényleg minden úgy nézett ki, mint ami visszatért a régi kerékvágásba, ahogy az angol mondaná: ,,business as usual”. 

Mit nyújt a Nagy PR?

Flexibilitás

Rugalmassággal állunk hozzá ügyfeleink különböző igényeihez. Mindig szaktudásunk legjavát adva segítünk a projektek megvalósulásához.

Szakképzett csapat

Szakképzett csapat Csapatunk különböző nemzetközileg is elismert képzéseken megszerzett minősítéssel és több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

Kreativitás

Grafikusokból álló csapatunk kreatív megoldásokkal járul hozzá a legegyedibb ötletek megvalósításához, megjelenítéséhez.

Saját géppark

Saját gépparkunknak köszönhetően házon belül tudjuk nyomtatni és utófeldolgozni a projekteket.

Légy Látható.
Nagy PR.

Scroll to Top

A lehető legjobb felhasználói élmény miatt weblapunk cookie-kat használ. Az 'Elfogadás' gombra kattintva elfogadod a cookie-k használatát. A cookie-kkal kapcsolatban további információt találsz az alábbi linken Adatkezelési tájékoztató.